Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őszi munkák a kertben!

2009.09.06

Őszi munkák a kertben!

Szept. közepe fele, mikor már megszűnik a nagy meleg, eljön az idő a szabad gyökerű növények ültetéséhez. A föld kellően meleg még ahhoz, hogy a növény beültetése után új hajszálgyökereket növesszen, így a téli vízutánpótlás biztosítva lesz.

Lombosok: A lombhullató fáknál érdemes megvárni, míg a levelek lehullnak, és azután ültessük őket. Gyümölcsfák esetében figyeljünk, az ültető távolságra, hisz 4-5 év múlva nagyra nőnek a fák, és egymásba lóghatnak. Általános tőtávolság 6-8méter, de ez a fa kifejlett méretétől függően változhat. Faültetés: Ássunk egy 2-3 ásónyomnyi mély gödröt, a szélessége is nagyobb legyen, mint a fa gyökere. A gödröt öntsük fel félig vízzel és helyezzük bele a fát, majd óvatosan helyezzük vissza a földet, ha szükséges öntsünk további vizet, hogy iszapos földben legyen a gyökérzet.  Miután az összes föld visszakerült tapossuk meg a földet, hogy kicsit tömörödjön. Ültetés után érdemes kikarózni a fát, mivel az iszapos földben könnyen kidőlhet nagyobb szél esetén. A gyümölcsfa koronáját ilyenkor nem kell megmetszeni, majd csak tavasszal.

 

 

Rózsák: A rózsák még Szeptemberben is virágoznak, ha már nem is olyan erőteljesen, mint nyáron. A rózsák ültetés Okt. közepén, végén érdemes elvégezni. Ősszel azért előnyösebb rózsát ültetni, mert még lesz ideje begyökeresedni. Tavasszal már erőteljesebben tud növekedni, és több virág, intenzívebb virágzás várható. Hátránya az őszi ültetésnek, hogyha esetleg keményebb tél jönne, akkor akár kifagyhat a tő, ha nem megfelelően védjük a növényünket. Rózsa ültetése: Ültetés előtt forgassuk meg a földet, a gödör kiásása után iszapoljuk be a növényt. Az ültetés előtt érdemes a földet / 1 hónappal/  érett szerves trágyával megtrágyázni . A magas törzsű rózsákat kb. 80-100cm távolságra ültessük. Bokorrózsáknál elegendő a 40-50cm tőtávolság. Az októberben ültetett, rózsákat már csak tavasszal metsszük meg. Fagyok előtt miden kép takarjuk a tövét földel, vagy faforgáccsal, ami megvédi a növényt az erősebb fagyoktól.

 

 

Gyep: Ősszel a gyepfelületet érdemes megtrágyázni, szerves vagy műtrágyával. Figyeljünk a trágyázásnál, hogy egyenletesen szórjuk a gyep felületére. Miután ez megtörtént érdemes alaposan megöntözni a füvet, így a földbe ivódik az oldott trágya, és nem ég meg a gyepfelület. Szept. Okt. a legalkalmasabb idő a fűmagvetésre, ilyenkor ha elvégezzük a fűvetést még tél előtt le is vághatjuk. A kertünkben, ha lombhullató fa alatt is gyep van, érdemes ősszel a lehullott falevelet rendszeresen összeszedni mivel a levelek alatt a fű befülled, és foltos lesz vagy kipusztul. Októberben az időjárást figyelembe véve, utoljára vágjuk le a füvet és hagyjuk kicsit magasabbra, hogy a telet könnyebben átvészelje. Rövidre vágva kifagyhat a fű, és könnyen kitaposható.

 

 

Sziklakert: A sziklakertet tisztítsuk meg a gyomoktól, a növényekre hullott falevelet távolítsuk el, mert kipusztulhatnak a növények. Ha sziklakertet akarunk építeni, erre most  a legalkalmasabb az idő, legfőképp a növények beültetése miatt, hisz a sziklakerti növények ültetési ideje is most van. Sziklakert építésénél leginkább évelő, és örökzöld növényeket ültessünk, amelyek szárazságtűrők.  

 

Cserjék: Októberben eljön az ideje a cserjék ültetésének. Ültetés során figyelembe kell venni, hogy a cserje 5-7 év múlva mekkora lesz. Ültetésük előtt 1 hónappal érdemes a földet megművelni, és megtrágyázni, amivel javíthatjuk a talaj minőségét.

 

 

Hagymások: Szeptemberbe van az ideje a tavaszi hagymások kiültetésének, de még Októberben sem késünk el vele. Okt. elején, vagy a fagyok előtt mindenképpen ássuk ki a földből a fagyra érzékeny hagymásokat.

Balkonnövények: A tavasszal ültetett balkon, egynyári növények lassan elveszítik díszítő értéküket. Szept. végén, Okt. elején helyükre már árvácskát, dísz füveket vagy más egyéb növényt ajánlott ültetni.

November:

Itt az ideje, hogy kertünket felkészítsük a télre. Termésükkel, bogyóikkal a fák és cserjék madarakat vonzanak magukhoz.

Rózsa: A rózsákat csak kismértékben metsszük vissza, mert a fagyok megviselhetik a növényt. A tövüket takarjuk ( földel, forgáccsal, lombbal, stb. ) A magas törzsű rózsák koronáját papírzacskóval védjük a fagyok ellen.

Lombosok: A fák lehullajtják leveleiket, ezeket célszerű eltávolítani a gyepről, mert károsíthatja a gyepet.

Évelők: Visszahúzódnak télire.

Novemberben a legfőbb dolog a kert előkészítése a télre! Íme néhány tipp, ötlet ennek megvalósítására.


–  Készítsük elő a kerti ágyásokat a következő évre: ásás, talajfeltörés.
–  Szerves trágyát alaposan dolgozzuk be.
–  A medencéket és automata öntözőrendszereket ürítsük ki, víztelenítsünk
–  A fagyérzékeny vízinövényeket helyezzük biztonságba a hideg elől
–  A hagymákat és gumókat válogassuk át, tisztítsuk meg és tegyük el télre
–  A fák, cserjék ültetését még folytathatjuk, de a támasztékkarók szerepe most a legfontosabb
–  Alaposan öntözzünk, mikor a nappali hőmérséklet magasabb
–  A téli idő a legalkalmasabb a kiszáradt vagy valamilyen okból feleslegessé vált fák és cserjék kivágására is. A nagyon magas, terebélyes fák eltávolítását célszerű szakemberre bízni, de a kisebb fákat meg lehet oldani.

 Először az ágakat kell lefűrészelni, azután körülásni a fa tövét és a törzs mozgatásával minél nagyobb gyökérkoronát kiszabadítani a földből. A főgyökereket lehetőség szerint ki kell szedni, mert káros penészgombák telepedhetnek meg rajtuk.

- A kivágott gyümölcsfák esetében, ugyanolyan csemetét ne ültessünk. (Pl. Cseresznye helyére Cseresznyét )

– Az ősszel ültetett facsemeték, bokrok különösen érzékenyek a szélsőségesen zord, téli időjárásra, ezért a tövük körül halmozzunk fel lekaszált füvet, leveleket és azokat takarjuk be egy-két lapátnyi komposzttal vagy földdel. Ahol a nyulak, őzek, vaddisznók látogatásától is tartani kell, ott a fák törzsét vegyük körül dróthálóval vagy műanyag törzsvédővel, illetve napraforgószárral vagy náddal. A kukoricaszár nem alkalmas a törzs bekötésére, mert ez alatt mezei egerek és pockok telepedhetnek meg.