Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Télálló pálma kiültetése!

2008.06.12

 

Télálló pálma elhelyezése, kiültetése!

Ha kertünkbe szeretnénk kiültetni pálmát azt nagyon kevés fajokkal tehetjük meg. De kertünkbe csak szélvédett és napos helyet válaszunk neki. Semmiképp ne ültessük kertünk dombos részére ahol nagy szélnek lehet kitéve. Túl fiatal növényt ne ültessünk ki ( kb. 1m kisebb növényt ) még ne ültessük ki. De ha még nagyobb pálmát, azaz idősebb is annál nagyobb az esély túlélésére. Az ültető gödör legyen jóval szélesebb mint a növény földlabdája. A gödör alján elhelyezhetünk sódert ( kavics réteget ) ami könnyebben elvezeti a pangó vizet. A növény körül lévő tányért fa kéreggel boríthatjuk ( 5-10cm vastagon ) ami gyűjti a meleget és melegen tartsa a földet.

 

Trachycarpus fortunei

Trachycarpus fortunei fajták télálló pálma fajták akár -20Cº os hideget is kibírnak. De azért télen jobb ha védekezünk a hideg ellen. Főleg nagyobb pálmáknál már nagyobb gondot okozz a koronát összekötni, de próbáljuk meg sérülés mentesen összekötözni. Ezután a törzsét és lombját tekerjük be valamivel pl. nádszövettel. De mindenképp szellőző anyaggal! Fontos, hogy ne fülledhessen be a növény mert ez kedvező a gombás betegségekre. Felülről úgy takarjuk hogy semmi csapadék ne kerüljön be a lombozathoz és a törzséhez ( mert nagy károkat okozhat a növényben. ) A gyökért is védenünk kell a fagyástól ezt vagy 15-20cm vastag fa kéreggel vagy lombozattal takarjuk.

 

Kép